A magyar a legtalálékonyabb nemzet?

Sokak szerint mi, magyarok vagyunk a legtalálékonyabb nemzet. Még a jég hátán is képesek lennénk megélni, ha lenne nálunk elegendő szigszalag, amit biztosan a derekunk körbetekerésére használnánk, hiszen nincs még egy olyan nemzet, ahol ennyire félnének a felfázástól.

Annak ellenére, hogy az adóbevallásunkkal is nehezen boldogulunk, bármilyen helyzetben feltaláljuk magunkat. Különösen a sörnyitásban vagyunk leleményesek, hiszen nincs olyan tárgy, aminek segítségével ne lennénk képesek kinyitni kedvenc üvegünket. Szeretünk a köztereken vagányan iszogatni, holott természetes gyanakvásunkból adódóan minden pillanatban feltűnésmentesen oldalra sandítunk, nehogy jöjjön egy rendőr.

Az étkezéseket egyáltalán nem szeretjük kihagyni, még akkor is ügyelünk a kellő mennyiségű étel csomagolására, amikor egy all inclusive szállodába utazunk. Éppen ezért könnyű beazonosítani minket a repülőn: alufóliába csomagolt, szalámis szendvicset eszünk az ablak melletti ülésen, miközben a stewardess arról kérdez bennünket, mit kérünk ebédre. Szerencsére azonban, utazás közben rendkívül nagylelkűek és adakozóak vagyunk – na, nem a budapesti tömegközlekedést kell ez alatt érteni -, így a légi utaskísérőt is arra bíztatjuk, nyúljon csak bele a zacskóba és vegyen egy kis tepertős pogácsát, biztos rég evett már ilyen jót! Eredendően vonzódunk a zsíros ételekhez, mindenbe mazsolát teszünk vagy kenyeret tunkolunk, és genetikusan öröklődő hiedelmünk az is, hogy a sör a legjobb megoldás a vesetisztításra.

Közös tulajdonságunk az is, hogy tele vagyunk ellentmondásokkal. A Balaton partján tengeri hekket eszünk és közben büszkén tekintünk tengerként a leghíresebb tavunkra. A kánikulában is szeretjük melegen tartani a lábunkat, hogy ugyebár nehogy felfázzunk, és annak ellenére, hogy a lelkünk mélyén tudjuk, hogy nem divatos, zoknit veszünk fel a szandálunkhoz és a papucsunkhoz is. Lehetőleg fehéret. A tömegközlekedésen a Pauli-elv szerint rendeződünk, és fel vagyunk háborodva, amikor valaki leül mellénk, miközben még lett volna olyan hely, ahol egyedül ülhet. Magunkban nem mosolygunk csak úgy – pláne ilyen székfoglalók között – jobban preferáljuk a morcos tekinteteket. A focihoz és a politikához mindenki ért, és pár sör után a külföldieknek is szívesen kifejtjük róluk határozott véleményünket, holott előtte vállvonással vagy fejrázással jeleztük, hogy nem értünk semmilyen idegen nyelven. Egy valami azonban biztos: ha összejövünk, akkor Sopronizunk! Ebben nincs köztünk ellentmondás.

Szerinted mi a közös bennünk?